Üdvözöllek a honlapomon!

„Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, amíg nem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.” /Albert Einstein/

Már gyerekként bennem élt egy kép, hogy valami egyedit alkossak. Átrendeztem a bútorokat a szobámban, festettem a falra és dekorvilágítással adtam meg a hangulatot az én kis csodaországomnak.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert azzal foglalkozhatok amit valóban igazán szeretek. Lakberendezőként az a feladatom, hogy segítsek egy olyan otthon megteremtésében ahol az élettér velünk együtt létezik, és nem ellenük van. Sokan harcolnak a saját otthonukkal, mert semminek nincs meg a helye a lakásban, ezért fontos egy rendezett hely, ahol sok boldog pillanatot élhet meg a szeretteivel.

Jeles eredménnyel végeztem el a lakberendezői iskolát, mindamellett a könnyebb vizuális látvány kedvéért egy 3D látványtervezői programot is megtanultam használni. Itt olyan képeket tudunk közösen megalkotni ahol már látszanak a fények, a lakásba elhelyezett anyagok és tárgyak. Ha nincs ideje a felújítással vagy az építkezéssel foglalkozni akkor velem elvégeztetheti a nem kívánt feladatokat. A helyszínre is ki tudok menni, elindítom és felügyelem a folyamatokat ameddig ön a munkahelyén vagy a családi nyaraláson tartózkodik. Arra is tudok megoldást, ha csak egy kis változásra van szüksége , felfrissítené az otthona dekortárgyait és kihagyná a felújítással járó procedúrát.